A Munka Törvénykönyvének 2023. január 1-jén életbe lépett egyik fontos változása

A Munka Törvénykönyvének 2023. január 1-jén életbe lépett egyik fontos változása a felmondás indokolásához kapcsolódik.

A bírói gyakorlat fogja kialakítani annak az új szabálynak a kereteit, mely szerint a munkavállaló 15 napon belüli írásbeli kérelmére a munkáltató köteles lesz törvényi indokolási kötelezettség hiányában is utólag megindokolni a felmondást. Nem ír elő a törvény indokolási kötelezettséget például a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásnál, a vezető állású, a nyugdíjas vagy a határozott időre alkalmazott munkavállaló munkaviszonyának felmondásánál, tehát ezekben az esetekben a munkavállaló a felmondás közlése után mégis igényt tarthat a felmondás okának közlésére.

A munkavállaló akkor igényelheti az utólagos indokolást a munkáltatótól, ha álláspontja szerint joggal való visszaélés áll a háttérben, vagyis a munkaviszonya a véleménye szerint azért került megszüntetésre, mert gondozói, apasági, szülői szabadságot igényelt, munkaszerződése módosítását kérte, vagy gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot igényelt.

A munkáltatónak a felmondás utólagos indokolását a kérelem kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban kell közölnie a munkavállalóval. A felmondás indokának meg kell felelnie a felmondással szemben egyébként támasztott jogszabályi követelményeknek, vagyis a felmondás okának világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie. Ezzel kerülhető el egy munkaügyi per kedvezőtlen kimenetele.

Amennyiben munkajogi segítségre van szüksége, keresse több évtizedes tapasztalattal rendelkező irodánkat! kapcsolat

Ez is érdekelheti