Praxisunkban több esetben találkoztunk már azzal a sajnálatos helyzettel, amikor Ügyfelek állították, hogy az elhunyt Örökhagyó végrendeletet tett, Őket erről tájékoztatta is korábban, azonban a haláleset bekövetkezte után a végrendeletet sehol sem találják.
Ilyen helyzetek elkerülése érdekében a végrendeletek készítésénél való közreműködésünk során minden esetben javasoljuk a végrendelkező Ügyfeleink számára, hogy a végrendeletet helyezzék letétbe a Központi Végrendeleti Nyilvántartásba, illetve hogy ennek ténye kerüljön bejegyzésre a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.
Ennek jelentősége, hogy a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzők ezeket a nyilvántartásokat minden esetben megkeresik, így amennyiben az elhunyt személy végrendelete a fentiek szerint letétbehelyezésre került, úgy az biztosan fellelhető lesz és az eljáró közjegyző birtokába fog kerülni.
A letétbehelyezés díja – jelenleg – egyszeri 10.000,- Ft.
A végrendelet a letétből egyébként bármikor visszavonható.
Végrendelkezéssel kapcsolatos kérdéseikkel keressék bizalommal Ügyvédi Irodánkat!